2021.04.01.

Áldott aki jön – 4. nap – Moss meg engem

Áldott aki jön – 4. nap – Moss meg engem

“Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.” (Jn 13, 3-5)

Nagyhét csütörtöke rendkívül fontos mozzanatokat hordoz a feltámadás felé vezető úton. Az utolsó vacsora, és arra való készülődés mozzanatai, Jézus felfedi az áruló kilétét, e napon könyörög a Gecsemáné kertjében és történik elfogatása is.

Igen hangsúlyos pillanat az is, amikor megmossa tanítványai lábát. Keleten a lábmosás olyan szokás volt, amelyet az egy házban élők gyakoroltak egymás között, de a vendégek számára is természetes volt. Egyfajta kifejeződése volt az alá és fölérendelt viszonynak. Családtag, vagy rabszolga is végezhette. Aki otthon megmosakodott, annak a helyszínre érkezve már csak az út pora volt a lábán.

Jézus viselkedése rendkívüli módon meglepte a tanítványokat.

Elsősorban itt egy iolyan példázatot láthatunk, amely Istenről szól. Nem az a legfontosabb, hogy lám, alázatosnak kell lenni (milyen jó, ha erre törekszünk pedig). Mert ha csupán arra törekszünk, hogy jók legyünk, Istenhez ez még nem vezetett közelebb. Nagyon fontos a jóra való törekvés, hogy az ember igyekezzen az „arcán faragni”, hogy mások életét próbáljuk megkönnyíteni, de ez még nem föltétlenül az Istennel való kapcsolat része.

A kulcs Jézus szájából hangzik el. „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám.” Amikor Péter meghallja, hogy a Jézus által megtapasztalt tisztulás nélkül elveszett az élete, végre megérti. Újra átjárta, hogy kivel áll szemben. „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.” (Zsolt 51, 9) Amikor elfogadjuk Jézus Krisztus mentő kegyelmét, akkor teljesen megtisztít bennünket: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1)  Ugye, ha ebbe belegondolunk, a hála, az Isten hatalma, a kegyelem nagysága megrengeti a lelket. Erre van szükség. Gondoljuk végig, mi mindent tett előbb az Úr. Az, hogyha a kegyelemben járunk, nem tehet könnyelművé. Jézus Krisztus értünk hozott szolgai áldozata mindig a legcsodálatosabb ajándék marad.

S már valóban csak az út porát kell lemosni. Azaz, helyzettől függ. Van, hogy sárosak leszünk. De ott van lelki szemünk előtt a „vért verejtékező” Krisztus is. Aki Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott. A szolgálata beteljesedéséért, és értünk.

Amikor Jézus felsőruháját letéve odaáll a tanítványok elé, akkor szolgaként jelenik meg előttük. Bár minden névnél hatalmasabb az övé, amelyre a mennyei, földi és földalatti térdek is hajlanak, mégis Ő az, aki szolgál. „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt és van hatalmam ismét felvenni azt.”

Péter jó keresztyén akart lenni. De rá kellett döbbennie, a megtisztító Isten hatalmára van szüksége. Mert enélkül nem tudunk tovább menni.

Ezt jelenti a Jézushoz hű tanítványok életében az újjászületést jelképező keresztség, amelyet soha többé nem kell megismételni, örök érvényű, de az útközben ránk rakódott port, a felgyülemlett vétkeket a bűnbánat és a bűnbocsánat vizével kell újra és újra lemosni. Fontos, hogy megkérdezzük, mi hol állunk? Elfogadtuk a megtisztulás fürdőjét? Keresztségünk, lelki döntéssel is párosult? Jézus azokat a tanítványokat nyilvánítja tisztáknak, akik Őt Megváltójuknak vallják.

Ámen.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

E-mail címed nem lesz nyilvános.