Megújul a Méliusz Gyógynövénykert

Megújul a Méliusz Gyógynövénykert

Immár öt éve, hogy elindult a Méliusz Gyógynövénykert tervezése. A gyülekezet tagjaival kezdtük el kimérni, kialakítani az ágyásokat egy Szeretethíd keretén belül. Kimondhatjuk, a mai napig fejlődésben van.

Terv papíron és megvalósulás a harangtoronyból nézve.

Rengeteg szép, hasznos növényt befogadott az évek során a gyülekezet tagjainak és beszerző körutaknak köszönhetően. Ezek egy jó része évek óta hasznosításra kerül. Készítettünk már levendulacsokrokat, karácsonyi ajándékként szárított gyógytea is átadásra került, de arra is volt példa, hogy rákellenes gyógytea keverékbe tudtunk alapanyagot szárítani. Jelenleg is szívesen ajánlunk fel többféle növényt szárításra, otthoni ültetésre.

A reformáció 500. évében hálaadó ünnepség keretében került elültetésre a gyógynövénykert közepén található almafa, a “reformáció fája”, mely a reménység szimbóluma. Luther Márton mondta: “Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.” Balog Zoltán, 2017-ben miniszterként látogatott (jelenleg a Magyar Református Egyház zsinatának elnöke) a hálaadó gyülekezeti napra. Haza jött, hiszen itt nőtt fel. A lelkipásztorral és gondnok úrral együtt ültették el a fát.

A reformáció fája

Már a kialakítás megkezdésekor elültetésre került több tő citromfű, megannyi mentaféle, levendula, lestyán, kakukkfüvek, fokhagyma, tárkony. A falu lakóinak kertjében megtalálható hasznos növények már jó alapot képeztek. Bátoriné Magdika és Budainé Ibolya asszonytestvéreink évek óta szívükön viselik a kert gyomlálását, a környezet virágosítását. A tavalyi évben pedig Tóth Jánosné gondnokasszony odafigyelésének köszönhetően növekedhetett, többnyire vadon is termő növényekkel az állomány.

“Gyógynövény kollázs”

A teremtett világért, és e kert kapcsán Isten gyógyító növényeiért hálás szívvel pályáztuk meg az öko-gyülekezeti címet 2019-ben. A környezettudatos életet, a természettel való harmóniát, arról való gondviselést igyekszünk megélni, istentiszteleti, és hétköznapi életünkben, működésünkben is.

2019-ben “öko-gyülekezeti” díjat kaptunk

Hatalmas öröm számunkra, hogy gyülekezetünk tagja, Andók Veronika vállalta, hogy szakmai segítségével további különlegességekkel, az azóta önálló életre kelt növények rendezésével még értékesebb ponttá teszi kertünket. Jelenleg is egyetemi szintű, szakirányú képzést végez. Ennek első gyümölcseként májusban csakugyan számtalan érdekességgel gazdagodhattunk: palástfű, ánizsmenta, kisvirágú füzike, orvosi veronika, ligetszépe, moldvai sárkányfű, szúrós gyöngyajak, vasfű, orvosi ziliz, fehér üröm, kerti ruta és fiatal levendulatövek kerültek beültetésre.

A Szeretethíd alkalmával megújult a “mini-levendulás” is

Most a száraz idő végét, az áztató esőket várjuk, hogy az elvetett növények megerősödhessenek, és megteljenek a még üresnek ható részletek. Ennek az évnek a nagy előrelépése lesz a látogatóbarát környezet megteremtése. Táblákkal, ismertető füzettel, lehetségessé válik, hogy – kicsit a régi időket is megidézve – újra a hétköznapjaink részévé váljanak, a – sokszor méltatlanul mellőzött – gyógyhatású növények, Isten patikájának kincsei.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

E-mail címed nem lesz nyilvános.